0 komment
Nagyon vicces, hogy mit csinálok. :D Nagyjából 4 hónapja írtam, hogy van kedvem írni a blogra, de nincs ötletem, mert konkrétan a bemutatkozó bejegyzés után elakadtam. Elég szánalmas, nem igaz?
És most megint itt van bennem a vágy, hogy leüljek az íróasztalomhoz, pötyögjek egy bejegyzést, keressek hozzá képeket, aztán posztoljam. Úgy szeretném csinálni, de több problémába is ütközök.
(De haladás, lecseréltem az oldalsávok neveit, most már "The sun will rise and will try again" olvasható)
Lusta vagyok. Durván. Mindig is szerettem magam szorgalmas embernek tudni, de az igazság az, hogy rohadtul nem vagyok az. Eddig a nyáron nem csináltam konkrétan semmit. Egy nagyon picit angoloztam, meg találkoztam párszor a barátaimmal, de velük sem annyiszor, amennyire ráérnék. Egész délelőtt értelmetlen YouTube-os videókat nézek, aztán mikor ránézek az órára, mindig elönt a bűntudat. Hogy már jézusom, 2 óra van és itt fekszek pizsamában az ágyban. Általában ekkor pattanok ki, hogy egyek valamit meg csinálok pár apró dolgot, hogy produktívnak érezzem magam, de késő délután megint visszaesek. De mindig megfogadom, hogy holnap minden más lesz. Holnap tényleg elkezdek élni. De ez sosem történik meg.
Félek. Még mindig. Félek attól, hogy valaki, akit ismerek rátalál a blogomra, ahol talán olyanokat tud meg rólam, amit épp azért írtam ide ki, hogy megszabaduljak tőle. De most komolyan. Mégis mekkora az esélye annak, hogy az iskolámból bárki is a blogspotot olvasgatja és rámtalál? Nagyjából a 0-val egyenlő.
Nincs motivációm. Az a baj a lustasággal, hogy motivátlanná tesz. Talán azért, mert az agyam nincs kitéve semmilyen stimulációnak, csak úgy létezik. És ezért kezdi elhagyni a képzelőerő. Ezt nagyon nem szeretném.
Úgyhogy mindezek miatt is szeretném magam ráerőltetni arra, hogy bejegyzéseket írjak. Szeretem csinálni, produktívvá és kreatívvá tesz. Ezáltal pedig talán be tud indulni a napom, ahelyett, hogy egész nap az ágyamon fekszek önsajnálatba és bűntudatba burkolózva. Mert ki kell törnöm a komfortzónámból, ha akarok valamit kezdeni az életemmel. És én akarok.
És most megint itt van bennem a vágy, hogy leüljek az íróasztalomhoz, pötyögjek egy bejegyzést, keressek hozzá képeket, aztán posztoljam. Úgy szeretném csinálni, de több problémába is ütközök.
Lusta vagyok. Durván. Mindig is szerettem magam szorgalmas embernek tudni, de az igazság az, hogy rohadtul nem vagyok az. Eddig a nyáron nem csináltam konkrétan semmit. Egy nagyon picit angoloztam, meg találkoztam párszor a barátaimmal, de velük sem annyiszor, amennyire ráérnék. Egész délelőtt értelmetlen YouTube-os videókat nézek, aztán mikor ránézek az órára, mindig elönt a bűntudat. Hogy már jézusom, 2 óra van és itt fekszek pizsamában az ágyban. Általában ekkor pattanok ki, hogy egyek valamit meg csinálok pár apró dolgot, hogy produktívnak érezzem magam, de késő délután megint visszaesek. De mindig megfogadom, hogy holnap minden más lesz. Holnap tényleg elkezdek élni. De ez sosem történik meg.
Félek. Még mindig. Félek attól, hogy valaki, akit ismerek rátalál a blogomra, ahol talán olyanokat tud meg rólam, amit épp azért írtam ide ki, hogy megszabaduljak tőle. De most komolyan. Mégis mekkora az esélye annak, hogy az iskolámból bárki is a blogspotot olvasgatja és rámtalál? Nagyjából a 0-val egyenlő.
Nincs motivációm. Az a baj a lustasággal, hogy motivátlanná tesz. Talán azért, mert az agyam nincs kitéve semmilyen stimulációnak, csak úgy létezik. És ezért kezdi elhagyni a képzelőerő. Ezt nagyon nem szeretném.
Úgyhogy mindezek miatt is szeretném magam ráerőltetni arra, hogy bejegyzéseket írjak. Szeretem csinálni, produktívvá és kreatívvá tesz. Ezáltal pedig talán be tud indulni a napom, ahelyett, hogy egész nap az ágyamon fekszek önsajnálatba és bűntudatba burkolózva. Mert ki kell törnöm a komfortzónámból, ha akarok valamit kezdeni az életemmel. És én akarok.
Címkék: személyes
VISSZA ELŐRE
